MENÜ

Távtitkár

( Havi 10 000 Ft -tól, 100 000 Ft-ig. )


A körzetéhez tartózó ügyfelek levelezéseit, valamint telefonhívásait fogadja.
Munkaköréhez tartozik az érdeklődő ügyfelek információval való ellátása, valamint a kapcsolatok fenntartása. Elsődleges szerepe, hogy japánig csak azon ügyfelek kérései, megbízásai jussanak el, melyek már a helyszínen, tehát már a távtitkár által tisztázottak. A távtitkárnak rendelkeznie kell hálózati, vagy videotelefonnal, valamint Internetre csatlakozott számítógéppel. Rendelkeznie kell annyi szabadidővel, hogy a telefonhívásokat bármikor fogadni tudja. A távtitkárnak alaposan meg kell tanulni a hozzá tartozó munkaterülethez illő leírásokat és szabályzásokat, hogy közvetlen és önállóan tudjon dönteni egy-egy ügyfélt érintő kérdésben.
A távtitkári munka többnyire otthon végzendő munkakör, melyhez hozzátartozik a könyvelések és jelentések készítése, szükség esetén pedig a helyszínen való megjelenés. Nem csak a körzetéből, de Japánból is érkeznek megbízások, intézni való ügyek. A távtitkár keresetét az intézendő ügyek végeredményei adják. Ez annyit jelent, hogy akkor keres, ha a kíváncsiskodó ügyfél fizető ügyféllé válik, mely függ az intézendő ügy nagyságától is, valamint az intézendő, tehát rábízott ügy eredményesen végződik. Minden eredménnyel lezárt ügy, jutalommal is társul. A közvetlen anyagi bevételt nem jelentő ügyek eredményes rendezése esetén ezen jutalom alkotja a fizetést.
A virtuális asszisztens távolról segíti a céget, minden olyan feladat teljesítésével, amely számítógép, telefon és internet segítségével elvégezhető.

 

Ügyintéző
( Havi 10 000 Ft-tól, 100 000 Ft-ig. )


Alkalmi munka, melyet rendszerint a távtitkár határoz meg. Azok számára ideális, akik nem tudnak, vagy nem akarnak rendszeres, mindennapi munkát végezni. Az időnként beérkező egy-egy ügy lébonyolításával, illetve elintézésével keresik a bevételeiket. Általános munkaköre a tárgyi és egyéb kérések teljesítése, melyek közvetlen ügyintézést követelnek, mint találkozások, árubeszerzések és továbbítása, mi-egyéb. Az ügyintéző szorosan együttműködik hát a távtitkárral. A távtitkár kapcsolatokat teremt, illetve tart fenn, leköti az időpontokat és találkozásokat, beszerzi az engedélyeket és szükséges papírokat, felkutatja a partnereket, és a szükséges termékeket. Az ügyintéző pedig a kapcsolatok személyes szóvivője, a találkozók képviselője, az áruk továbbítója.

 

 

Felelős titkár
( Havi 50 000 Ft-tól, 200 000 Ft-ig. )


A felelős titkár olyan munkakör, mely állandó munkatevékenységet jelent.
Azok számára ideális, akik rendszeres munkát szeretnének maguknak, és ügyesen kezelik a felgyülemlett ügyeket. A cég valós titkári tevékenységeit látja el, mely állandó kapcsolattartást jelent a cég vezetőjével. Mielőtt megkezdené egy-egy napi tevékenységét, konzultálnia kell a vezetővel, annak végeztével, pedig be kell számolnia. Meghatározott munkaidő nincsen. Ezt a felelős titkár maga ossza be, melyet egy hónappal előbb kell benyújtania. A felelős titkár kapja mindazon munkákat, melyeket az alkalmi bedolgozók nem tudnak ellátni.
A felelős titkárok évente 3 hónapot tölthetnek Japánban, ahol a szükséges ismereteket és képzéseket megkapják.



Reklámszaki
( Havi 120 000 Ft-tól, 370 000 Ft-ig. )


Kiváló kereseti lehetőség azok számára, akik a reklámszakmában szeretnék kipróbálni tehetségüket. Azok a nyerők, akik a hagyományos reklám módszerektől mind messzebb képesek elrugaszkodni, egyediségükkel.



Felelős ügyintéző
( Havi 50 000 Ft-tól, 200 000 Ft-ig. )


A felelős ügyintéző munkaköre gyakorlatilag megfelel az alkalmi ügyintézőkével.
A különbséget az jelenti, hogy a nagyobb fajsúlyú ügyek kerülnek hozzá, melyek egész személyt követelnek, aki bármikor elérhető, és az ügyintézési tevékenységet állandó munkatevékenységként képes űzi.
A felelős ügyintézők évente 3 hónapos felkészítésen vesznek részt a cég központjában.



Partner és árubeszerző
( 60 000 Ft-tól, 250 000 Ft-ig. )


Munkakörét a partnerek felkutatása, valamint az áruk beszerzése teszi ki.
A hosszútávon gondolkozóknak ajánlott munkakör. A keresendő partnerek, illetve termékek listája Japánból érkezik. Ennek kell tudnia eleget tennie. Amire Japánban éppen szükség van azt kutatja fel, illetve teremti elő.



Ötletgyáros
( Havi 70 000 Ft-tól, 270 000 Ft-ig. )

Az elmélkedők kiváló tevékenysége, mely szüntelen ötletekkel látja el a céget, egy-egy tervbe vett üggyel kapcsolatban. A felső képesítésekkel rendelkezők ideális alkalmi, vagy főmunkája. Tevékenységéhez tartozik, hogy ötletekkel lássa el a szervezőket, miként lehetne a kézbe vett ügyet gördülékenyebben, pazarlómentesen és előnyösen végezni. Keresetét az elfogadott ötletek és azok által véghezvitt ügyek bevételei adják.



Szervező
( Havi 80 000 Ft-tól, 290 000 Ft-ig. )


E munkakör azoknak ajánlott, akik programok, összejövetelek szervezésében látják örömeiket. Nem csak a térben, de az Interneten is eme programokat meg kell tudnia szerveznie. A szervező munkáját segítik az alkalmi ügyintézők is, akik végrehajtják utasításait. A keresetét az egy-egy program végeredménye adja.



Internetáruház vezető
( Havi 90 000 Ft-tól, 300 000 Ft-ig. )

Ideális munka azok számára, akik a webes környezetet magasabb szinten képesek kezelni és az értékesítésből származó bevételeket tartják maguk számára megfelelőnek.
Tevékenységi köre az Internetes áruház kialakítása és annak üzemeltetése.

Honlapkészítő
( Havi 100 000 Ft-tól, 320 000 Ft-ig.)

Fantáziával bőségesen megáldottak számára ideális munka. Ne tévesszük össze a honlap fejlesztő és dezáiner tevékenységgel. A fő tevékenysége az általa, vagy mások által megnyitott Honlapok tartalommal való feltöltése, valamint azok állandó felügyelete. A fantázia tehát nem a külszínre, mint inkább a tartalmi mondanivalóra érvényesül.



Nagyító
( havi 100 000 Ft-tól, 350 000 Ft-ig. )


Az állandóan kutató-kereső, az apróságok felett el nem sikló egyének kiváló munkalehetősége. Alaphelyzetben apróságokkal foglalkozik, olyanokkal melyeket mások nem vesznek észre, amikre mások nem figyelnek fel, vagy elhanyagolnak. Ha valamit keresni kell, mégpedig a sokaságban, a tömegben, arra csak a nagyító lehet képes. Ezen tevékenységek kivétel nélkül hozzá kerülnek.



Ügyfél közvetítő
( Havi 120 000 Ft-tól, 370 000 Ft-ig. )


Olyan partnereket keresünk akik mindössze kapcsolatrendszerükkel, kommunikációs készségükkel könnyen gyorsan szeretnének magas jövedelemre szert tenni.
Ha Ön cégünk tevékenysége iránt érdeklődő ügyfeleket közvetít számunkra, akkor magas jutalékra tehet szert, mindössze az ügyfél élérhetőséget kell számunkra átadni, a többit mi intézzük.


Munkaerő közvetítő

A JAHUSC Zrt., és azzal partneri kapcsolatban álló japán cégek által keresett munkaerők felkutatása, és azok a japán cég felé közvetítése.

Művész pesztra


Japán művészek, Magyarországi segítése és pesztrálása. Alkotásainak az országban való bemutatása és értékesítési lehetőségeinek kutatása

Divat szaki


( Divatbemutató)A divat területén segítő bedolgozás, mely a ruhakészítők, divattervezők, ruhakiegészítőket készítők felkereséséből áll, valamint a Japánban és Magyarországon megrendezendő divatbemutatók sikerét segítik munkájukkal.


Idegen nyelvű ügyfelek közvetítője


A nyelvtudással rendelkezők tevékenysége. A JAHUSC szolgáltatásainak külföldön történő ismertetése és az ügyfelek kezelése.

Termék kereső


A japán cégek által keresett magyar termékek felkutatása és Japán felé történő közvetítése.A bedolgozáshoz marketing ismeret szükséges

Asztali nézet